-Megint elkalandoztam a raktárostól, kinek pultján halomban pihentek levetett ruhadarabjaim, s aki most jobb tenyerét kifordítva két ujjal felcsippentette a gimnyasztorkát....mi ez? - kérdezte megjátszott megütközéssel a hangjában. Mint aki életében először találkozik ilyen furcsa összement durva hálóingre emlékeztető ruhadarabbal. Meztelenül álldogálva az ember felfogása is gyorsul, azonnal elérettem mi a teendő. Takarosan szögletesre hajtogattam inget nadrágot, és azt a nyomorult gimnyasztorkát, s a kész kockát, mint takarodó előtti szabványterméket készségesen eléje toltam. Maga felé húzta, s ez azt jelentette meg van elégedve a teljesítményemmel. A saját ruhámra még várnom kellett, mert ráérős nyugodt tempóban mással töltötte az időt. Gondosan megvizsgált minden darabot - a gombokat megszámolta, a zsebeket kiforgatta, minden zsebet és minden gombot ellenőrzött, aztán kirázta a kapcát, a csizmát, s amivel hosszas vizsgálódás után végzett, válla felett nagy ívben egy félig telt ruháskosárba hajította.

     -Az üres pulton már csak a saját batyuba csomózott törölközőm árválkodott a jobbszélen, azt most maga felé húzta, hogy hozzáfogjon annak módszeres átkutatásához. Nem mertem tiltakozni, nem tudom miért, csak néztem ahogy bontogatja a csomót....Mi köze hozzá...? Miért vizsgálja? Ez a néhány holmi legbensőbb magánügyem, arról nem is beszélve, hogy olyasmit is rejt amiről eddig senkinek sem volt fogalma. Na nem valami nagy dolgot, de akkor is..!...semmi köze hozzá.!

     -A kibogozott törölközőt gondosan szétsimította a pulton, s aprólékos gonddal átvizsgált minden darabot. Fogkefe, fogkrém, fésű, szappan - ezek mind-mind olyan tárgyak, melyek tiltott dolgokat rejthetenek. Tűzkövet például. Távozóban voltam mégis alaposan átvizsgált - talán szórakozásból - nem értettem miért oly fontos ez...Vécépapiromat bogarászva valami megmozdult a gyomromban - a következő darab már jaj...Az említetteket, melyeket már szives volt átvizsgálni félretolta egy oldalsó kupacba, és két ujjal, mint korábban a gimnyasztorkát, most felcsippentette a hagymát.....Az én gyönyörűséges közepesnél alig nagyobb virgonc farkincájú hagymámat. Sivár meztelenségemet is feleldtem e kritikus pillanatban, mert a jövő kilátástalannak látszott. Hol végzi majd szegényke, a batyumban, vagy a ruháskosárban...

     - Saját hagyma volt - szénhordásom napja óta dugdostam, mert vártam a szombatot, amikor hideg vacsora lesz, sózott fehérszalonna, és akkor...Akkor diadalmasan előveszem, és Hornblóer kapitánynak majd tátva marad a szája, és Krausz meg a többiek is kaphatnak belőle a "kadétok" kivételével....Valahol az udvar alatt lehetett az a hatalmas szénpince, melynek egy távoli sarkából, egy folyosóra nyíló ajtó mellé tologattam a szénnel telerakott óriás talicskát. Déltájban kikukucskáltam a folyosóra,mert konyhai illatokat éreztem...de rögvest ugrottam is vissza, mert két csíkos imbolygott az ajtó felé megrakott ruháskosárral. Hátraugrottam a félhomályba, és épp akkor , éppen ott az ajtónyílásban gurult le a súlyosan rakott kosár tetejéről ez a nyönyörűséges darab. Az én őrangyalom, aki sokszor velem volt nehéz időkben lepöccintette, ez az igazság - tudom, mert nkem szánta. A hátsó csíkos ekkor lassított, mintha fel akarná vanni az elszabadult szökevényt, de észrevette,  hogy ott lapítok nem messze a félhomályban. Rámnézett, már félig lehajolt, ekkor az angyal súgott neki valamit - s egy finom bokamozdulattal felém pöccintette...Régen eltűntek már az ajtónyílásból, de ez a kedves aranybarna valami csak gurult felém szép engedelmesen a szénporos padlaton. Nem látta senki mi történt ott az ajtónyílás közelében - micsoda kerek szépséggel gazdagodtam. A többiek hátul támasztották a szívlapátot egy kupacban a pince sarkában. Ujjongtam, de nem szóltam senkinek - a szombati szalonnáról álmodoztam, s most péntek délután ez a kókadt, kövérkés szakaszvezető, aki derékig nyitott ingben játsza a fontos embert, pörgeti farkincájánál fogva az orrom előtt, azt tudakolván miféle hagyma ez tulajdonképpen.....Vörös - mondtam nagyon határozottan, mert kezdtem már únni a meztelenséget....azt én is látom - mondja ő, és pőrgeti tovább...Szoktak itt egész vöröshagymát adni - kérdezi félrehajolva a stokin gubbasztó görögtől....? Nem szoknak itt még felet se - feleli az két ásítás között....Akkor ez állami hagyma - honnan van...? Találtam szénhordáskor a pincében...Idenézzél he, ha hozzád beszélek.! Másfele néztem, mert már nagyon úntam a fontoskodását. Félre forditott fejjel válaszolgattam  - vagy éppen azt se... mi a fenének? Vedd el ha kell neked, téged illet- neked adom... A szemembe nézzél he, ha én kérdezlek!.Feléje fordultam "vaknézéssel", s ez most is sikerrel járt. Komoly gyakorlatom volt már a témában - a lényege az, hogy az ember úgy néz egy pontra, hogy csak a távolság feléig lát - éppen úgy mintha féluton lenne valami a levegőben, és épp csak egy parányival még alatta is. Ha ez a pont egy másik szempár, az illető könnyen zavarba hozható.

      - A raktáros is elbizonytalanodott - a szemébe nézek ahogy erélyes felszólitásához illik és mégsem...Úgy kell neki. Meg nekem is, mert azt még nem mondtam, hogy ilyenkor a "vaknézés" befejeztével jó darabig zavarosan lát az ember. Én legalábbis egészen biztosan....És ez..?- kérdezi hirtelen, éppen úgy mint korábban a hagymát két ujjal csippentve lengeti az orrom előtt...? Nem mondhatom, hogy semmi köze hozzá, mert nem is nagyon látom mi az, de az illatát már érzem. Másik, talán még féltettebb kincsem...Szalonnabőr - mondom kényszeredetten. Forgatja meg is szagolja. Milyen szalonna volt ezen...? Mintha lényeges, fontos dolog lenne ez is a kutakodásban....Angol...Elismerően csücsörít - jól megy egyeseknek, mi..? - fordul megint a gubbasztó görög felé. Aztán még az is érdekli, hogy mire való - mármint az üres, lekapart szalonnabőr, és nagyon útálom magam, mert kényszerűségből ugyan de elkövetem azt az aljasságot, hogy szeretnék jó fiúnak látszani. Talán így megmenthetem féltve őrzött kincsemet, s nyeglén közlöm, hogy csizmapucolásra. Nézi, forgatja, mi meg szugeráljuk ketten az őrangyalom meg én, hogy nem szemétre való az - értékes holmi - tegye vissza szépen a többi közé és kvittek vagyunk.

      - Igazából a bőr szépsége miatt őrzöm - s ma már egyre jobban féltem is, nyugodtan bevallhatom. A gyönyörű aranybarna szine miatt, és avégett, hogy szagolgatni is lehet,és akkor mindenféle kellemes gondolatok jutnak az ember eszébe. És arról is lehet ábrándozni, hogy majd, ha esetleg lesz rá mód valami szép tárgyat készitek belőle. Valami szép míves emléktárgyat, amikor már beszárad és megöregszik és már szaglászni sem érdemes. Pompás szép darab, csak kezébe veszi az ember és mindjárt eszébe kell hogy jusson valami. Tenyérnyi hosszú és fél olyan széles. Jó vastag, szabályos téglalap - hazai, madárlátta -  a karácsonyinak mondott csomagból való, az egytlenből ami e fél év alatt eljutott hozzám. Eleinte csak karácsony napjáig akartam megőrizni, de közben beleszerettem. Elbűvölt a bőr szépsége - vigyáztam rá már csak azért is mert sejtettem honnan származik. Anyám vehette - tudom is hol - a budagyöngyei piacon, a csarnokban...Azt a szürkére festett vasvázas épületet nevezték így, mely legfőbb éke volt az aprócska piacnak, s úgy magasodott fölé, mint egy korabeli metszeten magasodott a kölni dóm, az őt körülvevő lapos városka fölé. Legfőbb nevezetessége pedig a zöldes vízben fuldokló halak voltak, ha éppen voltak benne. 

      - Anyám gyakran vitt magával piaci vásárlásai alkalmával, mert nem bírta a cipekedést, néha hosszasn állt a sorban a csarnok bejáratánál, a husos oldalon, ahol a húsra vágyakozók csendben reménykedtek. A másik bejáratnál nemigen tolongott senki, legalább is ritkábban, itt amikor volt, szalonnát felvágottat lehetett kapni, innen származhatott, mert csak itt láttam néha angolszalonnát. Csakis innen származhatott, s esténként amikor minden elcsendesedett, jó volt arra gondolnom, hogy végéigjárom vele az utat, kivárom a sorunkat...és mindezt látni és érezhetni idebenn csakis egy megfelelően arisztokratikus bőrdarab társaságában lehetett. Meg kellett őriznem a szalonna szépséges bőrét aranybarna gyönyörűsége, de főleg az általa megidézhető emlékek miatt.

      - A hosszú sor gyakorta lassan fogyott, a sorbanállás hozzátartozott a napi vásárláshoz, s mint általában a türelmetlenebbje bámulhattam az út szélén a taxiállomásnál várakozó automobilokat, melyek odalt kis zászlócskáikkal szabadot jelezetek. A halak és az automobilok mellet jó szórakozás lehetett volna még a bazáros is , aki a csarnok szomszédságában egy hatalmas vadgesztenyefa alatt ücsörgött aprócska, közönséges hokedliből átalakított asztala mögött. Világos raglánszabású angolos lódent viselt a bazáros - talán az erre járkáló úri közönség megtévesztése okából. Szélesen biztató, talán túlságosan is széles és túlságosan is behízlegő ábrázattal vigyorgott mindenkire, aki csak feléje, de legalábbis a szomszédos csarnok fel közelített. Akadt persze nyávogó kisgyerek, aki odahúzta anyját, esetleg nagyanyját valamely fából készült tologatható , s mindeközben idegeitően csattogó és rettenetes szinekkel ábrázolt pillangó láttán, de cérnát, gombot egybeket is árult a a bazáros, s az előtte gondosan letakart fadobozból az elvetemültebbek számára négusbombát.

      - Mégpedig a legkülömözőbb tipusuakat. Mert volt ami húzásra, más kisebb nyomásra, esetleg még nagyobb ütésre robbant. A májusi orgonatolvajok ellen például nagyon hasznos volt a húzásra működésbe lépő, mindkét végén madzaggal ellátot fajtát alkalmazni - azt megfelelően a szebb ágakra kötözni, és a tolvaj frászt kapott az éjjeli csendben robbanó orgonától. Persze nem igazán illendő négusbombával felszerelni a parókia orgonasorát, de lopkodni sem illő a templom kertjében. A nyomásra működő különlegesebb darabokat általában iskolai célokra használták, tanári székek lábai alá helyezve. A negédes mosoly melynek kiséretében a bazáros vevőit csalogatta, a jóságos arc, egy hideg szemvillanás kiséretében rögvest vicsorgássá változott ha a reménybeli kliens csak nézelődni kivánt, és a vékony ajkak vicsorgó mosollyal küldték arrébb a meggondolatlan kisgyereket.

      - Mások is akarnak vásárolni fiacskám ha nem veszel semmit, ne foglald itt a helyet - tűnj el gyorsan - sziszegte vicsorgó mosolyával. Ilyenkor persze a kisgyerek megriadt képpel gyorsan továbbállt, mert nem értette, hogy a bácsi mosolyog is meg nem is, és valódi bűntudattal, iszkolt el, pedig semmi rosszat nem tett, csak megállt nézelődni egy kicsit a bazáros cókmókja előtt. Amaz ilyenkor megkönnyebbült, s újra felöltötte édesen gyilkos vizenyőskék szemű vadászmosolyát, rendezgetett kicsit a hokedlin fellelhető áruk között, majd tovább kuporgott világos homokszínű angolos raglánjában, a hatalmas gesztenyefa árnékában. Odafenn, jó magasan, legalább is emeletnyi magasságban saját készitésű cégtáblája hirdette a nagy lehetőséget:

    ..." ZANZIBÁR BAZÁR, A JÓ GYEREKEK TALÁLKOZÓHELYE"...